Ősz volt, késő délután, már kezdett sötétedni… Egy 14 év körüli lány a parkban volt szerelmével és darkos, illetve gothos barátaikkal… A lány se különbözött haverjaitól: a régen még életvidám kiscsajból pár hónap leforgása alatt egy gót, megviselt lány lett… Hogy miért? Senki sem értette… Csak ő tudta és magában hordozta ezt a titkát… Ő se tudta, hogy miért nem ordítja ki a világba a bánatát… Minden akkor kezdődött, amikor sokan elfordultak tőle, köztük olyanok is, akikkel már-már közös jövőjüket tervezgették… Egyetlen örömének forrása szerelme volt, de ő se volt mindig vele a korkülönbség miatt… Haza nem vihette barátját, mert a szülei nem nézték volna jó szemmel, és nem mindig tudott elszabadulni otthonról… Hazugságban kellett élnie, ha akár 1-2 percekre, órák közti szünetekben, vagy délutánonként 1-2 óráig boldog akart lenni… De ez most nem számít. Most boldog volt, mert kedvesével a parkban ültek egy padon, egymás karjaiban, elveszve egymás tekintetében… Csak pillanatokra szakították meg a „szemezést”, amikor egyikük ivott a söréből, vagy szívott egyet a cigarettájából… Igen, kedves olvasó, jól olvastad: a lány 14 éves kora ellenére dohányzott és ivott… És mindez mi miatt volt? Ha megkérdezhetnénk a lányt, valószínűleg így felelne… nem, nem is felelne, ordítana:

-AZOK A SZEMETEK! MINDEN MIATTUK VAN! MIATTUK VAGYOK EGY ILYEN RONCS! CSAK AZ Ő HIBÁJUK!!!

Kedvese és barátai sokszor kérdezték, hogy mi bántja. Most is próbálkoztak a dologgal, de ismételten csak annyit értek el, hogy a lány elfordult, könnyezni kezdett, majd visszafogva kitörő sírását megjátszott nyugalommal, és egy kis keménységgel a hangjában így felelt:

-Majd ha eljön az ideje… Majd ha eljön az ideje, mindent elmondok… De még nincs itt az az óra.

Ilyenkor rendszerint megijedtek tőle, még szerelme is, akinél senki sem ismerte jobban, hiszen egy nyári estén a lány elmesélte az egész élet történetét… De a fiú érezte, hogy ez a történet nagyon hézagos… Sehol nem említ barátokat… De vajon mért?

Most is éppen ezen gondolkozott, amikor a park mellett leparkolt egy sötét kisbusz és kiszállt belőle 4 férfi és egy nő… És elindultak a lány felé… Kedvese nem értette ezt a közeledést, ezért testével védve szerelmét, farkasszemet nézett a közeledő idegenekkel. Az egyik férfi megpróbálta megszólítani a lányt…

- Szia…- kezdte finoman, de amikor a lány kibújt egyetlene védelmező karjaiból és ráeszmélt, hogy kik jönnek felé, elkezdett futni… A temető irányába. Senki nem tudta mire vélni ezt a viselkedést… Kedvese csak állt… Nem akart a lány után menni, hiszen tudta, hogy ha a temető irányába fut, akkor egyedül akar lenni. Látván, hogy az idegenek utána akarnak menni, megragadta az egyik karját, és csak ennyit mondott:

-Ne…  -a férfi felé fordult… A fiú meg csak bámult. „Láttam már ezt az arcot… annyira ismerős…” És igen, hirtelen bevillant neki… Amikor kedvese szülei nem voltak otthon, átment hozzá. A lány kiment a fürdőszobába, hogy kicsit rendbeszedje magát. Ekkor a fiú kicsit jobban körülnézett a szobában, mert mikor megérkezett, épp csak arra volt ideje, hogy levegye a bakancsát. Megállt az egyik polcnál… Egy fényképalbum volt a könyvek között eldugva… Kinyitotta, és ott, rögtön az első oldalon volt egy kép… 4 férfi, egy nő és 2 tini lány volt rajta… Az egyik tiniben felismerte kedvesét… Elmosolyodott a kép láttán, már csak azért is, mert ott mosolygott… Sokan mondták már neki, hogy szeretik benne, hogy tud mosolyogni, és olyankor olyan, mint egy angyal. De sajnos már azon a képen látszott, hogy a lányt valami bántja… Amikor a lány kijött a fürdőből és meglátta, hogy kedvese mit tart a kezében, könnyek gyűltek a szemében, kikapta ujjai közül az albumot és a sarokba dobta… A fiú akkor se értette, hogy vajon miért irritálja a leányzót ennyire az a kép… És most se, ott a parkban se értette, hogy miért pont most fut el, amikor itt van 5 ember, akik biztosan szeretik…

Eközben a lány megérkezett a temetőbe… Sírt… csak járkált a sírok között… Keresett valamit… Végül megállt egy kidőlt keresztnél… „Hát itt van…” Gondolta magában és levette a nyakláncát… A láncon egy penge volt… Finom kis fehér ujjaival erősen megszorította… Érezte, ahogy a penge éle átvágja papírvékony bőrét… Nem sikoltott fel a fájdalom hatására, fel se szisszent… Szinte meg se érezte… Megszokta már a fájdalmat-de csak a fizikait… A lelkit nem bírta, ezért akart véget vetni életének egy vágással kedvenc helyén, a temetőben… Odatartotta a csuklójához… „Most már elég…” Gondolta és elkezdte a pengét ütőere felé közelíteni… Már csak pár milliméter volt hátra, amikor rohanó lépteket hallott a háta mögött… Így hát nem habozott tovább, a penge helyett a zsebében tartott kést vette elő, kihúzta hüvelyéből és a nyakához tartotta, majd megfordult… Az idegenek és kedvese pár méterre voltak már csak tőle… Tudta, hogy ha most nem teszi meg, akkor sose, így hát így kiáltott:

-Ha hónapokig az se érdekelt, hogy mi van velem, nem kerestetek és átnéztetek rajtam, akkor most mért vagytok itt???!!! – Majd kedveséhez fordult – Szeretlek és örökké szeretni foglak! Várlak a pokolban!…

Majd egy gyors mozdulattal átvágta a torkát…

…Szép, csendes temetést rendeztek… Ott volt mindenki, aki elhagyta a lányt halála előtt… A szülei sírtak… A 4 férfi és a nő lehajtott fejjel álltak… Ők is könnyeztek… Szerelme csak állt és tekintete a semmibe révedt… Összetört… Mind ő, mind a szíve, mind a lelke… Nem tudta, hogy mi értelme van az életének… Így hát a temetést követő éjszakán kiment szerelme sírjához. A sír felé tornyosuló angyalra függesztette tekintetét… Csak nézte… Az angyal arca megegyezett a lány arcával… Persze, hiszen róla mintázták… A fiú elmosolyodott, majd leült a sírkőre… Elővette a kést, amivel egyetlene meggyilkolta magát és a torkához szorította…

- Találkozunk a pokolban… - Mosolyodott el, majd egy gyors mozdulattal véget vetett életének…

… Lepergett előtte élete filmje, majd egy alagútban találta magát, aminek fény volt a végén… És szerelme ott várt rá, kitárt karokkal, hófehér ruhában, angyal szárnyakkal. A fiú az alagút végére ért, megfogták egymás kezét és átsétáltak a túlvilágra…