1. fejezet - Prológus
Tűz a Nap, az aszfalt fel van forrósodva. Ez az idei idény utolsó futama. Itt dől el minden: ki lesz az új VB? 298 km/h-t mutat a kijelző. Előttem senki, mögöttem lemaradva a többi huszonegy versenyző. Az utolsó kanyar… És már a célegyenes felé száguldok. Már látom a kockás zászlót, ahogy készül leinteni. Ha ez most sikerül… Történelmet fogok írni! Igen! Az első női világbajnok! Áthaladok a célvonalon, a zászló meglebben. Boldogan pattanok ki a tűzpiros Ferrariból és állok fel a tetejére. Kezemet a magasba emelem, egyszerre sírok és nevetek örömömben. Igen, megcsináltam! Sikerült!!! A csapat egy emberként rohan oda hozzám, egymás vállán zokogunk. Annyira boldog vagyok! Jöhet az ellenőrzés. Vigyorogva állok fel a mérlegre, mindent rendben találnak, mehetek is tovább. Közben a többi pilóta is gratulál. Időközben leveszem sisakomat és hónom alá csapom. Felállok a dobogó tetejére. Immár a szokásos piros baseball sapkával a fejemen, oldalán a „1st” felirattal. És végre megszólal a himnusz! Örömkönnyek közt dúdolom magamban a dallamot. És végre kézhez kaphatom a kupámat! IGEN! Az ÉN kupámat! A magasba emelem, ezzel is bizonyítva, hogy egy nő is képes erre. És én lehettem az első. A tömeg egy emberként a nevemet kiáltozza. Annyira boldog vagyok! Mellettem két társam már rázza is fel a pezsgősüveget. Elvigyorodok, majd én is magamhoz rántom a sajátomét. Bőven kapunk mindhárman az italból, vígan meg is húzzuk mindannyian, majd ledobjuk saját csapatainknak. Már robogunk is tovább a konferencia terembe. Kérdések százai, mindegyikre jókedvűen válaszolgatok. De… Mi van? Mit mond az a nő?
- Kicsim, kelj fel!
- Anya, hogy kerülsz te ide?
- Kelj fel, indulnod kell?
- Mi van? – motyogom félálomban, majd kipattan a szemem. – Szóval csak álom volt?
Kelletlenül kullogok ki a fürdőszobába. Belenézek a tükörbe. Félhosszú barna hajam most kócosan lóg zöld szemeimbe. Borzadva elfordulok a tükörtől, és a zuhany alá vetem magam. Ma bizony hosszú napom lesz. Suli, utána irány az edzés: erősítés, majd irány az újonnan felújított pálya. Tényleg! Hiszen vége a gokart egyesület nyári szünetének! Végre újra kormánykerék mögé ülhetek. Mosolyogva fejeztem be reggeli teendőimet, kaptam vállamra iskolatáskámat, köszöntem el szüleimtől és kisöcsémtől, majd indultam el egy újabb unalmas délelőttre a suliba.
Oh, elnézést, hiszen még be sem mutatkoztam! Nos, hölgyeim és uraim, kicsik és nagyok, kutyák és macskák: Kathreen Rise vagyok. Apám amerikai üzletember, anyám viszont magyar, mégis Párizsban élünk. Na igen. Érdekes felhozatal, tudom, de ennek köszönhetően mindhárom nyelven anyanyelvi szinten beszélek. Anyám topmodell volt, de sajnos már kiöregedett a szakmából, ezért jelenleg háztartásbeli. Nem vagyunk gazdagok, de annyira szegények sem, egy teljesen átlagos család a miénk. Van egy öcsém, Thomas. Ő tíz éves. Mindketten egy előkelő párizsi iskolába járunk, bár én a magam 14 évével most fogok végezni – végre. Na, ennyi volt a rizsa, most jöjjön a lényeg: kicsi korom óta élek-halok a formula-1-ért. Jelenleg a GP 2-ben versenyzek egy kisebb csapatnál, de amint betöltöm a tizennyolcat, irány a Forma-1! Természetesen először csak tesztpilótának mennék, nem számítok rögtön nagy dolgokra, de ki tudja? Nos, nem is beszélek tovább, hiszen nem életrajzi kiselőadást vártok tőlem. Vajon mit hoz a jövő? Hm… a későbbiekben minden kiderül.
|